A SUZUKI VILÁGREKORD NAP Június 9-én szombaton kerül megrendezésre, melynek ismét a HUNGARORING versenypálya ad otthont, ahol kizárólag Suzuki motorkerékpárral lehet részt venni a programokon, hiszen csakis a közös erő és az együttes megmozdulás révén fogja siker koronázni a világ szintű rekordkísérletet. Cél, hogy a lehető legtöbb Suzuki motorkerékpár tulajdonos vegyen részt az eseményen a világrekord mérés pontban 13 órától kezdődik, így érdemes időben érkezni, hogy mindenki időben tudjon regisztrálni. A rekordon résztvevő összes Suzuki motoros együtt fog a Hungaroring pályacsíkjára felhajtani és közösen tesznek meg legalább 3.2 kilométeres távot.
Az esemény hivatalos Facebook oldalát az alábbi linken lehet elérni.
A Világrekord kísérleten és programokon való részt vétel regisztrációhoz kötött és csak Suzuki motorkerékpárral lehetséges. Az online regisztrációs felület Május 24-én 18 órától kerül megnyitásra. Fontos, hogy a regisztrációt a helyszínen is meg kell erősíteni. Csakis érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező, tehát rendszámos Suzuki motorkerékpárokkal lehet regisztrálni a rekordkísérletre és a programokra. Aki nem szeretne részt venni a pályamotorozáson és a vezetéstechnikai trénigeken és csak a GUINNESS VILÁGREKORD KÍSÉRLETRE érkezik, azoknak NEM KELL online regisztrálnia.
A nem mindennapi eseményen ráadásul a Motofest-hez hasonló programok várják az érdeklődőket, tehát a rekordkísérlet mellett ismét lesz szabad és felvezetéses Pályamotorozás, Vezetéstechnikai tréningek, de rengeteg csábító betétprogramra és további meglepetésekre is számíthat mindenki, aki velünk tart 2018. június 9-én.
Az egész napos esemény és azok programjai minden Suzuki motorkerékpár tulajdonos és látogató számára INGYENESEK. A nem Suzuki motorral és egyéb járművekkel érkezők számára külön kijelölt parkoló vár, mivel az esemény helyszínein és a rekordkísérleten csakis Suzuki motorkerékpárok vehetnek részt.
Írd be a naptárba és oszd meg barátaiddal is a hírt: Június 9. Szombat – SUZUKI VILÁGREKORD NAP a Hungaroringen.
Mindenki aki Suzuki motorral érkezik, ki kell töltenie egy jelentkezési lapot a Guinness Rekordkísérletre és egy Felelősségvállalási Nyilatkozatot. A regisztrációs pontban (Média Parkoló) a megfelelően kitöltött dokumentumok leadása esetén karszalagot kapnak, ami nélkül nem lehet behajtani a Hungaroringre. A Guinness Rekordkísérlet menetén résztvevőknek is kötelezően ki kell tölteniük a Felelősségvállalási Nyilatkozatot, amiért cserébe karszalagot kapnak. Javasoljuk, hogy a rendezvényre a két dokumentumot már kitöltve hozzák magukkal, annak érdekében, hogy a regisztráció és a bejutás gördülékenyebb legyen.
A rendezvény szabályzata és a Guinness Rekordkísérlet részvételi szabályzata pedig az alábbi linkeken érhető el:
Suzuki Világrekord Nap Rendezvény Szabályzata
Suzuki Világrekord Nap Részvételi Szabályzata
Mindenkit szeretettel várunk június 9-én szombaton a Suzuki Világrekord Napon a Hungaoringen!